Boldog Új Évet! Nem is tudom mennyire nehéz ezt kimondani. Idén – mint ahogy az elmúlt évekban – sem kívánta ezt nekem az édesanyám. Hogy miért? Azt nem tudom, talán már nem szokás. Hozzáteszem eddig sem nagyon vitte ezeket a dolgokat túlzásba. A Karácsonyi köszöntés is elmarad minden évben és persze a születésnapi köszöntések is. Nincs rossz kapcsolat köztünk, igaz jó sem, inkább semlegesnek jellmezném. De az is lehet, hogy csak a másikra várunk minidg, hogy majd ha ő hív akkor majd én is. És mivel minden a ketten ezt gondoljuk, így elmaradnak a köszöntések. De ezen kívül szinte hetente beszélünk egymással.
Az egy másik dolog, hogy nem igazán jön ki jól a feleségemmel és én a feleségemnek adtam igazat a kettőjük vitájában és tartom is magam ehhez. Amiket mondott és tett, azt egy szerető szülő nem teszi, nem mondja. Vagy csak egyszerűen nemtudja kifejezni magát, vagy hogy mikor mit hogy kell mondani, ezeken már nem is gondolkozom.
Csak egy példa. Amikor megtudtuk hogy gyermeket várunk, nagyon örültünk, én boldogan újságoltam el anyukámnak, hogy babánk lesz és mutatni akartam neki az ultrahangos képet. Aire csak annyit regaált, hogy „gratulálok, de láttam már ultrahangos képet”. Meg sem nézte.
Sajnos az a baba elment a 10.héten, eléggé magamba zuhantam. Elmondtam anyukámnak, amira csak annyit mondott, hogy „talán jobb is így” Talán itt kezdődtek a komolyabb viták, persze előtte is csinált már furcsa dolgokat, de talán ez tetőzte be. A kisebbik lányunk tejallergiás, karácsonyra csak olyan sütit sütött amiben tehén tej volt és nem növényi. Vagy a fejünkhöz vágata, hogy megettük a sütit amikor ő nem azért sütötte. (amit nem is értettem, hogy akkor mindek sütötte? Hogy csak nézegessük) Itt még együtt lakunk egy nagy házban.
Miután elment a pici rosszabb lett a helyzet, nem is bírtam sokáig, két hónap múlva megkértem hogy költözzn el tölünk, mert ennek nincs értelme. Ez így is történt.
Pár hónap múlva, kiderült gyermeket várunk ismét. Már a 24. hétben vagyunk, de még édesanyámnak nem mondtam el. Gondolom nem nagyon hatná meg a dolog, mint ahogy az elöző sem tette.
Én nagyon remélem, hogy nem leszek soha „mérgező” szölő, igyekszem mindent megtenni ez ellen, de honnan is lehet felismerni, ha egy szölő ilyenné válik, vagy a környezetünkben van ilyen.
1. Elvárják a gyerekeiktől, hogy mindenről úgy gondolkodjanak, mint ők.
Vannak szülők, akik egyszerűen nem engedik, hogy a gyerekeik másképp gondolkodjanak, mint ők, vagy más véleményük legyen dolgokról, mint nekik. Ha az ilyen szülővel nem ért egyet a gyereke, akkor akaratosnak, lázadónak, ostobának nevezi, vagy ennél is rosszabb jelzőkkel illeti.
Ez különösen gyakori, ha hitkérdésekről van szó. Olyan is van, hogy ha a gyerek nem pont abban hisz, amiben a szülő, akkor a szülő komoly büntetéssel – pokollal vagy fizikai megtorlással – fenyegeti. Az ilyen szülő általában semmiféle kérdést nem tűr a gyerekétől, hiszen már maga a kérdés is azt bizonyítja, hogy nem abban hisz, amiben a szülő szerint hinnie kellene.
A vallásos mérgező szülő sokszor „megszállottnak” nevezi a gyerekét, vagy egyszerűen rásüti a bélyeget, hogy „bolond”.
Összességében ez a szülő azért mérgező, mert nem tűri, hogy a gyermekének önálló gondolatai legyenek, elvárja tőle, hogy a szavát szentírásnak tekintse, és ne gondolkodó emberi lényként, hanem katonaként vagy robotként viselkedjen
2. Nem tekintik a gyerekeiket autonóm lényeknek
Sok mérgező szülő a gyerekét pusztán a saját meghosszabbításának tekinti, vagy annál alig többnek. Lehet, hogy kifejezetten retteg a naptól, mikor már több autonómiája lesz, és próbálja megakadályozni, hogy a gyerek önálló emberi lényként korlátok nélkül kifejezhesse a gondolatait és érzéseit.
Az ilyen szülő szerint „a gyereket figyelni kell, nem meghallgatni”. Az olyan életkori sajátosságokat, mint a hiszti, a rosszkedv, a nyafogás vagy a sírás, nem szeretettel és megértéssel kezeli, mert nem érdekli, hogy miért viselkedik így a gyerek. Egyetlen dolog érdekli, hogy leállítsa a nemkívánatosnak tartott viselkedést.
Ironikus módon az ilyen szülő a saját intenzív érzéseinek viszont hajlamos gondolkodás nélkül átengedi magát. Ha dühös vagy szomorú, akkor mindjárt rohamot kap, vagy gondoskodik róla, hogy más kapjon rohamot. Az efféle szülő úgy gondolja, hogy a nevelés akkor sikeres, ha a gyerek szót fogad, soha nem tesz tönkre semmit, és nem zavarja őt semmiben.
Az ilyen típusú szülő általában csak a saját szempontjából képes látni a világot, hogy a gyereke hogy érez, az nem érdekli.
3. Tagadják, hogy a gyereknek is joga van a privátszférához
Sok szülő nem képes elég szabadságot adni a kamaszodó vagy kamasz gyerekének, beleolvas a naplójába, vagy kutat a hátizsákjában, hogy kikémlelje a titkait.
Ha a gyerek próbál lazítani a korlátokon, vagy szeretne valamit egyedül csinálni, akkor mindjárt gyanakodni kezd. Az ilyen szülő többnyire azzal indokolja a gyerek szükségleteinek figyelmen kívül hagyását, hogy ez az ő háza, ahol ő diktálja a szabályokat. Azzal érvel, hogy a gyereknek csak akkor van szüksége magányra, ha valami rosszban sántikál.
A mérgező szülő nagyon nehezen képes elfogadni a gyereke érzelmi szükségleteit, és hajlamos mindig a legrosszabbat feltételezni róla.
4. Dühből vagy félelemből fegyelmeznek
Egy szülőtől elvárható lenne, hogy ha a gyerekét fegyelmezi, akkor azt szeretetből tegye. A fegyelmezés célja a nevelésben csak az lehet, hogy a gyerek jobban eligazodjon a világban és felelősségteljesebben tudja élni az életét.
Ám a mérgező szülő nem ezt tartja szem előtt. Ő a saját érzelmei szerint ösztönből fegyelmez, és hajlamos „csírájában elfojtani” mindent, ami nem tetszik neki, ahelyett, hogy próbálna a dolgok mögé nézni, vagy megérteni, hogy mi megy éppen végbe a gyerekben.
A toxikus szülő dühös, ideges, csalódott, zavarodott, vagy akár pánikba is esik, ha a gyereke „rosszul” viselkedik. És ahelyett, hogy próbálná megérteni a mozgatórugóit, vagy hogy mi ez az egész valójában, mindjárt kiborul.
A mérgező szülő üt, szid, gúnyol – ezek a módszerei a „fegyelmezésre”. A gyerek pedig fél tőle, haragszik rá vagy önmagát érzi értéktelennek. De a mérgező szülő ezt nem érti, és nem is törődik vele.
Ez a típus gyakran még azzal is gyötri a gyerekét, hogy „bőgő masinának”, vagy „túlérzékenynek” nevezi.
5. Sokszor szigorúbban ítélik meg a saját gyereküket, mint más gyerekeket
Biztos van önök közt olyan, akitől gyerekkorában folyton azt kérdezte valamelyik szülője, hogy miért nem tud olyan lenni, mint Józsi vagy Peti a szomszédból. És talán azzal is szembesült, hogy az apjának vagy az anyjának mindig minden osztálytársáról van egy-két jó szava, viszont ha önről van szó, akkor folyton panaszkodik, de sosem ad konkrét, hasznos tanácsot, hogy min kellene változtatnia.
Az embernek néha az az érzése, hogy vannak szülők, akik kényszert éreznek rá, hogy lerombolják a saját művüket. Sokan nyilván nem is tudják, hogy ezt miért teszik, és még valószínűbb, hogy nincsenek is tisztában vele, hogy mit tesznek.
De hát a mérgező szülőkre általában sem jellemző az önreflexióra vagy az önfejlesztésre való hajlam. Ők általában mindig mindenért másokat hibáztatnak, és „a másokba” sajnos a saját gyerekeik is beletartoznak.
6. Vagy azt várják a gyerekeiktől, hogy az ő nyomdokaikba lépjenek, vagy azt, hogy az ő megvalósulatlan álmaikat valósítsák meg
Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy sok egészséges szülő is egy kicsit a saját gyerekében él. A születésnapi partik és a nyaralások jó példái ennek. Sokan szeretnék, hogy a gyereküknek szebb gyerekkoruk legyen, mint amilyen nekik volt, és nem gondolom, hogy ez önmagában rossz lenne vagy káros.
A probléma ott kezdődik, mikor a szülő nem tud határokat szabni magának, viszont kezd rájönni, hogy a gyermeke egy tőle sok mindenben különböző, autonóm személyiség. Aki nem azért van a világon, hogy neki szolgáljon.
A mérgező szülők gyakran azt várják a gyerekeiktől, hogy az ő megvalósulatlan álmaikat valósítsák meg, vagy olyan döntéseket hozzanak, amivel nekik örömet szereznek. Azzal viszont nem igazán törődnek, hogy a gyerekeik mit akarnak, vagy hogy éreznek.
Előfordul, hogy valamilyen konkrét karrier felé lökdösik őt, vagy elvárják tőle, hogy házasodjon meg és legyenek gyerekei – mert ezek olyan dolgok, amiket ők akarnának a gyerekük helyében, vagy mert itt és most nekik szülőként vagy nagyszülőként ez lenne a jó.
Az efféle mérgező szülő gyakran mondja a gyerekének, hogy tartozik neki azzal, hogy neki tetsző döntéseket hozzon, vagy az általa elvárt eredményeket produkálja, hiszen ő is annyi áldozatot hozott érte. Ez csúnya manipuláció, ami tökéletesen figyelmen kívül hagyja, hogy a gyerek nem saját akaratából került olyan helyzetbe, ahol elvárják tőle, hogy minden módon a szülei kedvében járjon.ű
7. Nem örülnek, ha a gyerekük boldog
Bár sokan állítják, hogy minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, tudjuk, hogy ez nem igaz. Vannak mérgező szülők, akik egyszerűen nem örülnek neki, ha a gyerekük boldog. Bizonyos típusú emberek számára ez rossz érzés, sőt, egyenesen fájdalmas.
De mi oka lehet annak, hogy valaki nem akar jót a gyerekének? Nos, vannak szülők, akik féltékenyek a gyerekeikre. Mások egyszerűen meg vannak sértődve rá. Olyan is van, aki megbánta, hogy gyerekeket hozott a világra, és mivel képtelen megküzdeni az ezzel járó frusztrációjával, nem tudja megadni a csemetéinek, amire azoknak szükségük van.
Az ilyen szülő egyszerűen szabotálja a gyerekeit. Sokszor kifejezetten kegyetlen hozzájuk, vagy szándékosan olyan megjegyzéseket tesz rájuk, ami rombolja az önértékelésüket. Egyszerűen nem tud büszke lenni rájuk, és egyfolytában késztetést érez rá, hogy földbe döngölje őket.
8. Minden kizárólag róluk, és az ő érzéseikről szól
Ha van olyan tulajdonság, amelyben szinte minden mérgező szülő osztozik, az szerintem ez. A mérgező szülő igyekszik elszeparálni magát és az érzéseit a gyerekétől. Mintha nem fogná fel, hogy a szülői szerep egyfajta szolgálat, amelyben neki az a feladata, hogy minden esélyt megadjon a gyermekének, hogy sokoldalú, egészséges felnőtt válhasson belőle.
A mérgező szülők azt szokták gondolni a gyerekeikről, hogy azok jól vannak. Mindenre legyintenek, és azt mondják, hogy a gyerekek rugalmasak, nem kell nekik sok a boldogsághoz. Aztán mindjárt utána panaszkodnak, hogy nem kapják meg tőlük azt a szeretetet és tiszteletet, amit szerintük megérdemelnének.
Az efféle mérgező szülő gyakran nem érti, hogy a gyereknevelés munka, és hogy attól, hogy egy gyerek kicsi, még nem hülye. A mérgező szülő szeret arról ömlengeni, hogy hogy szereti a gyerekeit, miközben semmi lényegeset nem tud mondani arról, hogy milyenek is a gyerekei valójában (mivel ezt maga sem tudja).
9. Mindenre ugranak, és mindent megjegyeznek
Vannak szülők, akik a gyerek minden apró botlását számon tartják. És ha hibát követ el, nem hagyják, hogy jóvátegye.
Ha a gyerek valami rosszat csinál, azt az ilyen szülő mindig megjegyzi, és még hónapokkal később is felemlegeti. Ugyancsak jellemző rá, hogy gyakran félresikerültnek nevezi a gyerekét, és érezteti vele, hogy a terhére van.
Ahelyett hogy arra tanítaná, hogy a családtagoknak minden körülmények közt ki kell állniuk egymásért, érezteti vele, hogy az ő szeretete nagyon is véges, és a gyerek könnyen elveszítheti a jóindulatát.
10. Nem engedik a gyereknek, hogy kérdéseket tegyen fel, vagy őszintén beszéljen nekik az érzéseiről
A mérgező szülő nagyon nehezen tud mit kezdeni az olyan érzésekkel, amik nem az ő érzései. De az is nehézséget okoz neki, hogy a saját szülői szerepével kapcsolatos érzelmi problémáival megküzdjön.
Ha a gyereke őszintén beszél az érzéseiről, a mérgező szülő gyakran azt válaszolja neki, hogy nem lenne szabad így éreznie. Egyfolytában azt üzeni neki, hogy ha így gondolkodik vagy így érez, az rossz. Márpedig nagyon nehéz úgy felnőni, ha az ember folyton azt hallja a szüleitől, hogy a világ dolgaira adott természetes reakciói mind rosszak.
Ugyanez a logika működik a kérdések esetében is. Az ilyen szülő gyakran mondja azt a gyereknek, hogy ezek „buta”, vagy „nem helyénvaló” kérdések, de nem igazán indokolja meg, hogy miért. Talán mert ő maga sem tudja. Ő csak azt tudja, hogy a számára ezek a kérdések kellemetlenek, vagy egyszerűen csak nem veszi a fáradságot, hogy válaszoljon rájuk.
11. Bűntudatkeltéssel próbálják elérni a céljukat
Felnőtt emberek néha még viccelődnek is azon, hogy a szüleik bűntudatkeltéssel próbálják náluk elérni, amit akarnak. Például azt, hogy minden évben töltsék náluk a karácsonyt, holott ők már korábban megmondták, hogy máshova szeretnének menni.
A mérgező szülő gyakran nyúl a bűntudatkeltés és a manipulálás eszközéhez annak érdekében, hogy érvényesítse az akaratát a gyermekével szemben. A manipuláció lehet finomabb vagy durvább, de mindkét esetben stresszt okoz a gyereknek (a felnőtt gyereknek is), aki nem akar csalódást okozni az apjának vagy az anyjának.
A bűntudatkeltés talán a legkézenfekvőbb csapda, amivel a mérgező szülő a gyerekét manipulálja. Eleinte ritkábban használja a módszert, kifogásokat keres, és talán észre sem veszi, hogy manipulál. Aztán egy idő után talán már meg sem próbálja másképpen elérni a célját.
Egy egészséges szülő-gyerek kapcsolatban mindkét félnek joga van hangot adni a sértettségének, a frusztrációjának vagy a csalódottságának anélkül, hogy követelődzne, vagy elvárná a másiktól, hogy az ő kedvéért mondjon le a saját vágyairól és szükségleteiről.
12. Szeretetmegvonással büntetnek.
Egy szülő sokszor nehezen tudja eldönteni, mennyire kell szigorúnak lennie a gyerekkel, illetve aggódik, hogy nem túl elnéző-e vele. Nem tudja, vajon jól teszi-e, ha megöleli és nyugtatgatja a gyerekét, aki a frusztrációjára rosszalkodással reagál.
A mérgező szülő azonban nem érez késztetést, hogy megölelgesse a „rosszul viselkedő” csemetéjét, és fegyelmező eszközként gyakran a szeretetmegvonást használja. Az a szülő, aki szeretetmegvonással bünteti a gyerekét, csúnyán néz rá, nem ölelgeti, nem védelmezi őt, hanem azt mondja neki, hogy nem szereti, az tényleg mérgező. Megszégyenítéssel nem lehet valakit motiválni. Ha valamit el lehet érni vele, az az, hogy a gyerek még rosszabbul fog viselkedni, vagy megtanulja, hogy a szülőnek semmit nem érdemes elmondani.
Az ilyen szülő gyereke jó eséllyel olyan szerelmi partnert választ majd magának, aki ugyanúgy hol eltaszítja, hol magához húzza őt, ezzel manipulálva a viselkedését. Az efféle szülőkre általában a mérgező szülők sok más vonása is jellemző, például az, hogy meg vannak róla győződve, hogy a szülőség kizárólag róluk és az ő érzéseikről szól.
13. A bolhából is elefántot csinálnak
A mérgező szülő sokszor nem tud különbséget tenni kis probléma és nagy probléma közt. Számukra a legkisebb engedetlenség, minden rossz osztályzat vagy egy előszobában hagyott koszos zokni már a világvége.
Az efféle toxikus szülő általában nem tudja, melyik csatába érdemes beleállnia, és melyikbe nem, ezért mindenre ugrik, és ezzel szorongó gyerekeket nevel, akik rettegnek a kudarctól, vagy éppen impulzív gyereket, aki nem törődik másokkal, mert mindig van elég baja, ami lefoglalja.
Ezek a szülők minden apró problémát élet-halál kérdésként élnek meg, ezért az ő gyerekeik felnőttként folyton valami küszöbönálló katasztrófától rettegnek, amit sehogy se tudnak elhárítani.
14. Mindig a legrosszabbat feltételezik a gyermekükről
Mindenki tudja, hogy a tinédzserek általában nem a legfelelősségteljesebb, legbölcsebb emberek a világon. De ezzel távolról sem bántani akarom őket. Egyszerűen arról van szó, hogy ebben az életkorban a fiatalok többnyire sem fejlődéslélektanilag, sem kulturálisan nincsenek birtokában azoknak az eszközöknek, amelyekre szükségük lenne ahhoz, hogy jó döntéseket tudjanak hozni.
Az egészséges szülő tudja, hogy a kamaszkor nehéz időszak a gyerek életében, ezért próbál valahogy lavírozni a megértés és az elvárások, vagyis a gyerek életkorának és személyiségének megfelelő feladatok kijelölése között.
A mérgező szülő nem ilyen. Ő hajlamos kiborulni a tinédzser gyerekétől, és mindig eleve a legrosszabbat feltételezi róla. Persze olyan mérgező szülő is van, aki már a kisebb gyerekeiről is mindig a legrosszabbat feltételezi.
A baj az, hogy ezzel ki is váltja belőlük az elfogadhatatlan viselkedést. A gyereket nagyon bántja, ha érzi, hogy a szülei rossz véleménnyel vannak róla, és ez többnyire oda vezet, hogy ő is rossz véleménnyel lesz magáról. Márpedig ha valaki rossznak érzi magát, akkor hajlamos rosszalkodni. Ha a gyerek azt gondolja magáról, hogy ő rossz, akkor úgy is fog viselkedni, ahogy egy „rossz gyereknek” szerinte viselkednie kell.
15. Elvárják a gyerekeiktől a jó „teljesítményt”
A mérgező szülő, bár nincs jó véleménnyel a gyerekéről, mégis túl magas elvárásokat támaszt vele szemben. Azok a szülők, akik túl sokat várnak el a gyereküktől, ezt többnyire azért teszik, hogy ők jó színben tűnjenek fel, vagyis a gyereknek tulajdonképpen értük kell jól „teljesítenie”.
Az ilyen szülő általában túl sokat foglalkozik a külsőségekkel. Nem annyira az érdekli, hogy a gyereke mit tud, hogy boldog-e, hogy mentálisan és érzelmileg stabil-e, neki igazából az a fontos, hogy a gyereke jó benyomást tegyen másokra.
Jellemző még rá, hogy túl sokat foglalkozik a gyereke osztályzataival, külső megjelenésével, karrier státuszával, illetve a népszerűségével. De igazából nem is az számít, hogy mi a szülő fixációjának a tárgya, mert már maga a tény romboló, hogy rá van fixálódva valamire.
A mérgező szülő nem érti, hogy a gyereket hagyni kell fejlődni, hagyni kell hibázni. Vagy legalábbis akkor biztos nem érti, ha az ő gyerekéről van szó.
16. Ők soha semmiben nem hibásak, úgyhogy soha nem kérnek bocsánatot
Vannak szülők, akik soha nem kérnek bocsánatot a gyerekeiktől, akkor sem, ha ők csinálnak valamit rosszul, mert úgy vélik, hogy a szülőnek nem kell bocsánatot kérnie a gyerekétől. A mérgező szülő számára az alapértelmezés, hogy a szülőnek a pozíciójánál fogva mindig igaza van, mivel övé minden felelősség.
Ennek ellenére, ha valami rosszul sül el, akkor mindig másokat hibáztatnak. De ha a gyermekük terápiába jár, akkor utána mindig gúnyosan megkérdezik tőle, hogy ezúttal miért voltak ők a bűnösök. Az ilyen szülő hajlamosak mártírnak érezni magát – a kihalóban levő autoriter szülőtípus utolsó hősének.
Aztán később nem érti, miért nem akarnak vele beszélgetni a felnőtt gyerekei. Külső befolyásra gyanakszik, az soha nem jut eszébe, hogy ő csinált valamit rosszul.
Sajnos a környezetemben is látok ilyenek szölőket, akik a saját vágyaikat, álmaikat póbálják ráerőltetni a gyerekeikre. Én közel 20 évig játszottam citerazenekarban, népitáncoltam is. Egyik gyermekem sem szeretei a népzenét, de nem is erőltetem, bár amit hallgatnak néha a hajam égnek áll, de nekik az tetszik, ezért is egyéniségek. A gitározás is megy, ha kíváncsiak mutogatok nekik egy-két dolgot, de majd eldöntik, hogy mihez is akarnak kezdeni. Én azt gondolom az én dolgoom a támogatás, hogy ott legyek nekik amikor nem sikerül valami, vagy nem azonnal sikerül. Nekem mint szölő az a feladatom hogy megmutassam, hogy merre nézzen, az már az ő dolga hogy ő mit akar ott látni.
