Van egy 8 éves kislányom, általában én viszam az iskolába. A reggeli felkelés az katasztrófális. Hozzávetőlegesen fél órát kell ébresztgetni mire rájön egyáltalán, hogy milyen bolygón van.
Már pár napja észrevettem, hogy amikor elviszem az iskolába, és elbúcsúzunk akkor kicsit vonakodik. Eddig mindig megölelt és adta a puszit.
tegnap amikor elváltunk egymástól csak odasúgta hogy – most nem akarok puszit adni. – Így is történt, ő bement az osztályába, én haza jöttem.
Délután azért csak megkérdeztem, hogy mi történt eddig mindig követelte a puszit.
Azt felelte: Apa most is szeretlek, csak van egy másodikus fiú aki tetszik, és már ciki az apapuszi.
Konstatáltam magamban, hogy elkezdődőtt a lányos apukák „rémálma”. Elkezdett érdeklődni a fúk iránt és ahogy meséli ő is felkeltette a fiúk érdeklődését.
Hozzá kell tenni, hogy nem féltem, nagyon karakán természete van, igazi kis cserfes lány (ezt az anyjától örökölte) 😀 , de akkor is, ez egy apukának egy „mérföldkő”.
