Az eset jópár évvel ezelőtt kezdődött. A lényeg az, hogy az akkori páromnak volt egy autója, ami ideiglenesen kivolt vonva a forgalomból. Mivel az ő nevére nem lehetett forgalomba helyezni (ha jól emlékszem valami biztosítási dolog volt a háttérben). Én természetesen felajánlottam, hogy segítek neki. Így az én nevemen lett forgalomba helyezve, mint üzembentartó. A kocsit természetesen ő használta, nekem volt sajátom.
Pár hónap múlva szétváltak az útjaink, de a kocsi az én nevemen maradt, ő pedig használta tovább. Szerencsére nem volt semmi extra dolog, gyorshajtás vagy baleset.
Több alkalommal is kértem, hogy vegye le a nevemről a kocsit, írassa át valamlyik barátjára vagy az aktuális párja nevére, de nem történt semmi. Ez már közel 4 éve megy.
Nem volt közös gyermekünk, tehát igazából semmi kötődés nincs ami indokolná a dolgot. A szakítás óta én megismerkedtem egy csodálatos nővel, akit feleségül is vettem. Neki az előző kapcsolatából már van 2 gyermeke, most várjuk a közöset.
Egyszer mentem az iskolába a kisebbik lányomért és találkoztam az exemmel az iskola udvaron mert neki a kisebbik fia ott tanul.
Amint meglátott, kikelve magából elkezdett üvölteni az iskolaudvaron velem. Elhordott minden szemétnek a kislányom előtt, mert az én vállalkozásomnak hasonló a profilja, mint az ő egyesületének. Természetesen meg is fenyegetett hogy majd jól megszívat az autóval és a gatyámat is ráfogom fizetni.
Néhány ismerősőm azt mondta, hogy ők úgy tudják, hogy bipoláris depresszióban szenved. Tény, hogy nem volt egy könnyű élete, és így utólag visszagondolva a tünetek megvannak. „mindig kell, hogy legyen egy aktuális ellenségkép”
Az indoka az volt, hogy az án vállalkozásom elveszi az ő gyerekitől a megélhetést. Persze próbáltam magyarázni, hogy én vállalkozó vagyok, ő pedig egy nonprofit szervezet vezetője. Tehát amit én megkeresek az az enyém, amit ő az egyesületével szerez bevételt az az egyesületé, amit nem használhat fel saját megélhetésére. A mai napig nem értem. Ez olyan, mint amikor egy városban van már egy fagyizó és nyílik egy másik. Lehet, hogy a másik bevétele is csökken de azt hívják gazdasági versenynek. Ezért elkezdett bosszúhadjáratott indítani ellenem, és az autó volt az egyetlen „fegyvere”.
Én próbáltam intézkedni, esetleg kivonatni forgalomból, de mivel nem volt nálam az autó, így sem a forgalmit sem a rendszámot nem tudtam bemutatni. Annyit tudtam elérni, hogy ügyfélkapun keresztül ideigelnesen kivonattam a forgalomból. Persze ez nem egy végleges megoldás, mert az csak 6 hónapig vonják ki. A biztosítás pedig pereg. Nem fizettem a biztosítást, így azt megszüntették, de a héten kaptam egy levelet egy végrahajtótól, hogy fizessek be pár ezer forintott, mert a megszünt biztosítást még ki kell egyenlítenem. Természetesen befizettem, nem szeretnék még több bonyodalmat, de van egy érzésem, hogy ezzel még nincs vége…
Azt nem értem az egészben, hogy miért nem lehet ez normálisan elrendezni, miért kell bosszút állni, vélt vagy valós indokkal. Miért nem lehet békében elválni? Én személy szerint békepárti vagyok, nem szeretem a konfliktsokat, de ha már adódnak igyekszem normálisan megoldani őket.
„A bosszú sokkal könnyebb út, mert az kerül a legkevesebb erőfeszítésbe. A bosszú a lusták választása. Bosszút állsz, és kész. Nem számít, mi lesz azután. Pedig valójában nagyon is számít.”
(Bassam Aramin)
